A forma szentsége

Ha egy zen mesternek azt mondjuk, hogy minden olyan, mint az álom, akkor előveszi a botját, és fejbe vág vele minket. Aztán megkérdezi: "Vajon ez is álom?" Nem elég, ha csak a tágabb perspektívát látjuk, a formának is meg kell adni a tiszteletet. Az érett pszichológia azt követeli meg az embertől, hogy az életet több nézőpontból szemlélje. Ácsán Cshá ezt azzal szemléltette, hogy felmutatta tenyerét, és azt mondta: a nyitott tenyéren meg tudunk tartani tárgyakat, de csak korlátozottan tudjuk használni, és ugyanez igaz az ökölbe zárt kézre is, amellyel ugyan tudunk ütni, de másra nemigen tudjuk használni. A kezünket akkor használjuk jól, ha az adott helyzetnek megfelelően kinyitjuk vagy összezárjuk.

Az emberek néha elkövetik azt a hibát, hogy az egyetemes szinthez ragaszkodnak. Ez is éppolyan probléma, mintha mindig nyitva tartanák a tenyerüket. A buddhista szövegek szerint a forma az ürességből kel fel, de a formavilágot mégis a maga szabályai szerint kell kezelni. Esetenként ezt nevezik olyanságnak vagy ilyenségnek; ez az, ahogy a dolgok vannak. Az egyetemes szintről vissza kell térnünk a formák és az egyedi jellegzetességek világába, de úgy, hogy nem bonyolódunk bele.

Egyszer egy falusi ember felkereste Ácsán Cshát, hogy segítséget kérjen, mert a falujában egy nő megőrült. Nyugaton valószínűleg mániásként vagy téveszméktől szenvedő betegként diagnosztizálták volna: napokig nem csinált mást, csak obszcén szavakat és az ürességről szóló buddhista tanításokat kiáltozott, fel-alá rohangált egész éjszaka, és megzavarta a falusiak nyugalmát. Sokan hitték úgy, hogy gonosz lélek szállta meg. Ácsán Cshá beleegyezett, hogy találkozik vele.

Megkérte a szerzeteseket, hogy gyorsan ássanak egy nagy gödröt az ülőhelye mellett, a többi szerzetes pedig nagy tüzet rakott. Ácsán Cshá ezután arra kérte őket, hogy tegyenek a tűz fölé egy nagy vizeskondért. A falusiak egy csoportja hamarosan Ácsán Cshá elé vonszolta a szerencsétlen nőt, hogy szabadítsa meg őt a gonosz szellemtől.

Ácsán Cshá megpróbált beszélni vele, de az csak obszcén szavakat kiáltozott, és az ürességről és az értelmetlenségről hordott össze mindenfélét. Ácsán Cshá arra kérte a szerzeteseket, hogy rakjanak még a tűzre és ássák mélyebbre a gödröt. Azt mondta: csak egy módon lehet megszabadulni a szellemtől. A nőt a gödörbe kell vetni, forró vizet kell önteni rá, és el kell temetni. Az majd kiűzi belőle a gonosz lelket. Amikor a víz felforrt, Ácsán Cshá utasította a falusiakat, hogy hozhatják is.

A nő hirtelen nagyon elcsendesedett, felült, és elkezdett beszélni Ácsán Cshához. Az ácsán elküldte a többieket, és kérdezgetni kezdte a nőt, majd mélységes együttérzéssel végighallgatta az egész történetét. Később azt mondta a babonás falusiaknak, hogy a nő a halálfélelem hatására szabadult meg a gonosz szellemtől. Nekünk pedig elmagyarázta, hogy valójában csak felkeltette a nőben az önfenntartás ösztönét, és ezután már ki tudta deríteni, hogy mi történt vele, és el tudta mondani neki, hogy hol talál segítséget.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy egy ilyen radikális beavatkozás helyes lenne a mi világunkban. Ácsán Cshá a maga kultúrájában egyfajta sámánnak számított. Tudta, hogy valami van ennek a nőnek az életében, aminek meg kell halnia. És mivel tisztában volt vele, hogy a forma üres, képes volt intuitíven, bölcsen játszani a formák világában, ugyanakkor soha nem feledkezett meg arról sem, hogy a világ kézzelfogható valóságait is tiszteletben kell tartani. Az egyik szinten minden olyan, mint az álom, de egy másik szinten minden tettünknek rendkívüli jelentősége van.

Jack Kornfield: A bölcs szív (101-103. oldal)