Napló 2016

2017. január 27.

A fa lombjának és gyökérzetének egyensúlyban kell lennie. Egy könyvben (John O'Donohue: Anam Cara) olvastuk, hogy ugyanígy egyensúlyban kell lennie az emberi élet látható és láthatatlan részének. Ha kapcsolatokban, élményekben, sikerekben növekedik a külső életünk, és ez nem jár együtt valamiféle "befelé" növekedéssel, akkor elveszíthetjük az egyensúlyunkat.

2017. január 13.

A bennünk felmerülő érzéseket, érzelmeket jó, ha átéljük, tudatosítjuk. Akkor, amikor felmerülnek. És aztán jó, ha elengedjük őket. Azért, hogy helyet adjanak a következő pillanatnak. És hogy a következő pillanat érzelmi reakciói ne függjenek az előzőtől.

Amennyire meg tudjuk ezt tenni, annyira leszünk szabadok.

Ezt is jelenti az Efezusi levélben leírt "ne nyugodjék le a nap haragotok fölött" (Ef 4, 26b) felszólítás, és az a dalszöveg, amelyben az Úr irgalma "újjá éled reggelre, minden reggelre".

2016. december 16.

Mustó Péter fontosnak tartja a szándék tisztaságát. De a jóság, kedvesség ne a szándékunkból fakadjon, hanem valahonnan mélyebbről kiindulva áramoljon át rajtunk. Olyan helyről kiindulva, ami túl van a személyünkön.

Ha a személyünk átlátszósága "elhomályosul", akkor ez az áramlás gyengül. De maga a jóság, a szépség, a kedvesség tőlünk független, örök.

2016. december 2.

A meditációban olyan értelemben törekszünk tudatosságra, hogy mindig a jelen pillanatot törekedünk megtapasztalni, például a lélegzetvétel figyelésének segítségével. Ezzel együtt lemondunk a gondolatainkról, amelyek a múltba vagy a jövőbe visznek bennünket, összehasonlítják, értékelik, valamilyen viszonyrendszerbe helyezik a jelen pillanatot. Próbáljuk észrevenni, ha valami eltérít a jelen pillanattól, és megpróbálunk visszatérni oda. Ezért mondhatjuk
azt, hogy a meditáció két pillére a figyelem és a lemondás.

2016. november 18.

Thomas Keating Nyitott tudat, nyitott szív c. könyvében ír cupertinói Szent Józsefről, aki a legenda szerint tudott levitálni. Például a templom harangját lebegve vitte fel a toronyba. Keating szerint azonban nem a különleges képessége, hanem pont az arról való lemondani tudás tette őt számunkra példaképpé, szentté.

A meditációban ezt az önmagunkról való lemondani tudást gyakoroljuk.

2016. november 4.

Ha a fizikai erőnket használjuk, akkor előbb-utóbb elfáradunk. Elfogy az erőnk. De a figyelemre fordított erőfeszítés által kevésbé fáradunk el. Nem hogy csökkenne, inkább növekedik az energiánk. Egyre több részletet veszünk észre, és ezáltal egyre érdekesebbé válik a figyelmünk tárgya. Így van ez a meditációban és a "hétköznapi" életben is.

2016. október 21.

A katolikus tanítás szerint "a szentség a láthatatlan kegyelem látható jele". Ez magában foglalja azt is, hogy a láthatatlan kegyelembnek olyan a természete, hogy meg akar nyilvánulni. A meditációban töltött időt Istennek adjuk, és ez önmagában elég. A kegyelem nem a mi szándékunk, hanem a saját természete miatt jut el hozzánk. (John O'Donohue az Anam Cara c. könyvben ír erről.)

2016. október 7.

Egy hasonlat szerint, egy pohár víz felszínét nehéz úgy lecsendesíteni, ha a kezünkben fogjuk a poharat. De ha letesszük a földre, és békén hagyjuk, akkor magától kisimul. (Ajahn Brahm angol származású, ausztráliában élő buddhista szerzetes itt beszél erről.)

Így van ez a gondolatainkkal is. Békén kell őket hagyni! A legjobb, ha nem reagálunk rájuk. Még akkor is, ha ezt a hozzáállást csak nagyon lassan tudjuk kialakítani magunkban.

Nem baj, ha meditáció közben nem érzünk semmi különleges, jó érzést. Sőt, talán az a jobb, ha a meditációban történt dolgok csak utólag tudatosulnak - vagy még akkor sem. Ha ez így történik, akkor megint egy lépést tettünk afelé, hogy lemondjunk a "tudatunk által generált" valóságról.

2016. szeptember 23.

Úgy gondoljuk, hogy a gondolataink folyamata, ahogyan egyik követi a másikat, megállíthatatlan. Önkéntelenül is azt hisszük, hogy ez a folyamat egyenesen mi magunk vagyunk. Talán félünk is, hogy mi lenne, ha ez a folyamat megszakadna.

A meditációban (azáltal, hogy a légzésre, a tenyerünkre, a belül kimondott szóra figyelünk,) megpróbálunk úgy jelen lenni, hogy a gondolatainkra nem fordítunk figyelmet. Bármilyen gondolat felmerül, nem reagálunk reá, nem foglalkozunk vele.

Előbb-utóbb megtapasztaljuk tudatosságunk és gondolataink különbözőségét, egymástól való függetlenségét.

2016. szeptember 9.

"A hegyek nem stadionok, melyeken teljesítményt mutatok be, a hegyek katedrálisok, melyeken a vallásom gyakorlom... Úgy megyek oda, mint ahogy az emberek imádkozni mennek. Büszke csúcsaikról visszatekintek a múltba, álmodom a jövőről és szokatlan intenzitással megélem a jelen pillanatot is... látásom kitisztul, visszanyerem erőmet. A hegyek között a létezést ünneplem. Minden úton újjászületek."

Anatolij Bukrejev 

2016. július 15.

A meditációban próbáljuk észrevenni a csendben azt, amit eddig nem vettünk észre. Sőt, egy olyan belső "érzékszervvel" próbáljuk ezt megérezni, amit addig nem is használtunk. Az érdekes, provokatív dolgok a határterületen történnek: az ismert és az ismeretlen; a tudott és a nem tudottnak hitt; a formát öltött és a formátlan határán. És a tartózkodás ezen a határterületen megváltoztat bennünket.

2016. június 17.

A meditáció egyik nehéz kérdése, hogyan tartsunk egyensúlyt a figyelem irányítása és a "szándéknélküliség" között. A figyelmünknek van "tárgya", pl. a légzés, a tenyerünk, a belül kimondott szó. Ez a figyelem a szándékunkból fakad. Másrészt viszont az a jó, ha egyszerűen csak jelen vagyunk, minél teljesebb lényünkkel.

Annyit mondhatunk biztosan, hogy sem a "kierőszakolt" figyelem, sem a csapongó gondolatok közötti sodródás nem jó. Az egyensúlyt nekünk kell érezni.

2016. június 3.

Ha nem régóta meditálunk, már akkor is érezhetünk egyfajta vágyakozást Istenre, vagy valami nagyobb, megnevezhetetlen dologra. Békességre, célba érésre. Lehet, hogy ez a vágyakozásunk sosem fog teljesülni. De a meditációban ezt a vágyakozást is a figyelmünk középpontjába helyezhetjük. Magát Istent nehezebben, hiszen nem tudjuk, ki Ő. De lehet, hogy a vágyakozásunk a legmélyebb részünk, amit még érzékelni tudunk. Ezzel a vágyakozással keresünk, ebben maradunk. A beteljesületlenség átélése, elfogadása "bölcsebbé" tesz minket.

2016. május 6.

H. Lassalle Az elmélyülés útja c. könyvében leírja, hogy az ember kb. 40 éves korára "saját lábán áll, tanulmányait rég befejezte, családot alapított, és természetesen foglalkozása is van... Mások és saját gondolatainak hatására kidolgozza az élet értelméről, az erkölcsi és világnézeti kérdésekről vallott felfogását."

Egy idő után mégis úgy érzi az ember, hogy "amit eddig szerzeményként fogott fel és értékelt;... épp ezek tartják fogva, majdhogynem gúzsba kötik, áthághatatlan korlátként magasodnak előtte... a külső szabadság elnyerésével elveszítette belső szabadságát. Talán visszagondol gyerekkorára, és úgy tűnik előtte, hogy akkoriban belsőleg szabadabb volt, mint most, érettebb korában. S mégis a természet egészséges ösztönzésének engedelmeskedett, amikor szert tett mindarra, ami most gúzsba köti, és nem kell ezek miatt szemrehányást tennie magának. Mégis, a meghasonlottság miatt talán súlyosan szenved."

Lassalle leírja, hogy a gyermekkor és a felnőttkor után egy harmadik kornak is el kell jönnie az ember életében, amikor visszaszerzi azokat a képességeket, amelyeket felnőtté válva elvesztett.

"Mennyi félreértés szétfoszlana, ha az ember olyannak látná a dolgokat, amilyenek, nem pedig olyannak, amilyennek - anélkül hogy akarná vagy észrevenné - szubjektív nézetei alapján megítéli őket. A kisgyermek képes a guruló labdát nézni, csak azt, ahogy gurul, vagyis nem gondolkodik róla, ezért képes órákig játszani vele, anélkül hogy megunná. A felnőtt képtelen erre, és rögtön untatja az ilyesmi."

Ennek a nyitottságnak, természetességnek a visszaszerzésére teszünk kísérletet a meditáció segítségével.

2016. április 8.

A meditációban egy ülés 25 perces. Az ülés végét óra jelzi.

Hosszabb meditáció esetén az ülések között 5 perc szünetet tartunk, közben lassan körbe sétálunk néhányszor. Az ülés alatt a figyelmünk elfárad. A séta értelme (a pihenés, kinyújtózás mellett) az, hogy a nyugalomban megszerzett figyelmet megpróbáljuk átvinni egy egyszerű cselekvésre. Ezzel azt gyakoroljuk, hogy hogyan lehet megmaradni a figyelemben cselekvés közben is. Séta közben azt figyeljük például, hogy a talpunk hogyan érintkezik a talajjal.

Mit tegyünk a meditáció közben felmerülő gondolatokkal?

Jálics Ferenc egy helyen azt tanácsolja, hogy jelképesen mondjuk nekik: "Most nem érek rá, mással foglalkozom, várj. Ha fontos vagy, akkor várd meg a végét." A gondolatok persze nem várják meg az ülés végét, mert nem fontosak.

Thomas Keating a tudatosságot a folyóhoz hasonlítja, a gondolatokat pedig a hajókhoz, amik a folyón úsznak. A meditációban a figyelmünket a hajókról a folyóra irányítjuk. A gondolatok jönnek és mennek, de nem kapcsolódunk hozzájuk, elengedjük őket.

A gondolatokat "szelíden" engedjük el, nem riadunk meg, hogy "hú, már megint gondolkodom"...

2016. március 25.

2016. január 3-án Dobogókőn a meditációs vasárnapon Vizi Elemér SJ mondott néhány gondolatot.

Arról beszélt, hogy a meditációban jelképesen várakozunk egy becsukott kapu előtt, illetve próbáljuk kinyitni azt.

A keresztény meditációban pedig hiszünk abban, hogy a kapu kinyitásában segítenek nekünk a túlsó oldalról. Ahogyan Ferenc pápának is segítettek, amikor kinyitotta a Szent Péter bazilika kapuját az irgalmasság évének kezdetekor: a videót lásd itt. 

2016. március 11.

A keresztény meditációban Jézus nevét, a Jézus imát, annak legrövidebb változatát mondjuk. Kilégzésre: "Jézus", belégzésre: "Krisztus".

Talán egyszer mi is új nevet kapunk, ahogyan Jákob is új nevet kapott a titokzatos éjszakai küzdelme után: "Ezentúl ne Jákobnak hívjanak, hanem Izraelnek, mivel Istennel szemben erősnek bizonyultál..." (Ter 32, 29a)

Jákob azt mondta a küzdelem után: "színről színre láttam az Istent..." (Ter 32, 31b) Hogy mennyire megváltozott, azt az is mutatja, hogy testvérének, Ézsaunak másnap ezt mondta: "Úgy tekintettem arcodra, ahogy az ember Isten arcára néz." (Ter 33, 10b)

2016. február 26.

"Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy Lelke által megerősödjetek benső emberré, hogy a hittel Krisztus lakjék szívetekben, s gyökeret verjetek és alapot vessetek a szeretetben. Akkor majd fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteltek az Isten egész teljességével." (Ef 3, 16-19)

"Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban." (Fil 4,7)

A meditációban ezt a "minden értelmet meghaladó" szeretetet és békét, ezt a teljességet keressük. Ezért próbáljuk meg nem használni az értelmünket.