Eltelt jó három év az utolsó naplóbejegyzés óta...
Jelenleg nem tartunk közös meditációt feleségemmel. Mi magunk lehetőségeinkhez mérten gyakoroljuk az imádságnak ezt a formáját, és ez alakítja a szellemi érdeklődésünket is.
Hosszabb szünet után úgy határoztam, hogy tágabb látókörrel, de folytatom a napló írását e honlapon. Azokat a gondolatokat és élményeket osztom meg e honlapon, amelyek - egy kicsit nagyobb merítéssel, de - valami módon mégis a meditációhoz kapcsolódnak.
Remélem, hogy - ha kitartó leszek - a bejegyzésekből
kirajzolódik majd egy nézőpont. Ami persze alakul és változik. De jó esetben ez
a változás is nyomon követhető lesz.
Borongós, enyhe őszi délután volt. A férfi türelmesen várta, hogy zöldre váltson a lámpa. Amikor ez megtörtént, kényelmes léptekkel indult el a zebrán. A túloldalon a nő nem figyelte a lámpát, tekintete, és bizonyára gondolatai is máshol jártak. A férfi mindezt csak akkor vette észre, amikor már az úttest felénél járt. Arcán halvány mosoly jelent...
Van a Talmudban egy történet egy királyról, akinek volt egy fia, és a fiú eltávolodott tőle.
"Józsué … megkérdezte, kinek kell megbocsátanunk, Mózes?, az Örökkévalónak, Józsué, neki a legnehezebb, aki neki megbocsát, otthonra talál a világban…"
"Köztudott, hogy egy atomháborúban az egyetlen lehetséges »védekezés« a rakéták elindítása lesz körülbelül húsz perccel azelőtt, hogy az »agresszor« elindítja a sajátjait. De az olasz nyelvben az először lövést támadásnak hívják, nem pedig védekezésnek. Vagy képzeljünk el egy államot, amely tisztességesen jár el, és saját védelme érdekében húsz...
A végletekig eltúlzott optimizmus ellenszereként a negatív gondolkodást javaslom. Természetesen nem kell szó szerint venni a szavaimat - teszem hozzá azonnal. Amiben valójában hiszek, az a gondolkodás ereje. Abban a pillanatban, hogy a gondolkodás szó elé odabiggyesztjük a pozitív jelzőt, kizárjuk a valóságnak mindazon részét, amit...
... egyetemista koromban... megtakarított kis pénzemből egy kínai inget vásároltam. Otthon felpróbáltam, és kiderült, hogy egy számmal kisebbet vettem mint kellett volna. Végiggondoltam magamban a lehetőségeket. Másikat nem tudok venni, azzal meg biztos nem égetem le magam, hogy kicseréltetem, arra hivatkozva, hogy még a saját méretemet sem tudom....
Ha elámulunk egy terebélyes fa vagy lángoló tűz látványán, nem jut eszünkbe, hogy jegyzeteljünk. Csak tanulunk némán, és lassan-lassan - mert a lecke hosszú és mesterünk türelmes - megtanuljuk, hogyan váljunk terebélyes fává - de legalábbis falevéllé - és lángoló tűzzé - de legalábbis parázzsá.
Egyszer majd, ha ismeretséget akarunk kötni egy könyvvel, elegendő lesz ráhelyezni mutatóujjunkat a borítójára, és a szavak minden fénye belénk áramlik, maradéktalanul, és azon a napon rájövünk, hogy halottak vagyunk - hiszen amíg éltünk, a fáradságos, a szó szerinti és a megfejthetetlen volt osztályrészünk.
Hasonlók vagyunk az emmauszi úton ballagó tanítványokhoz: bizonytalanok, boldogtalanok. De miközben hanyatlóban van a nap, egy harmadik társ csatlakozik hozzánk, és mindent megmagyaráz.
... a perifériára nem azért megy az ember, hogy térítsen, hanem hogy megtérjen. A gyárban, a társaival töltött időt felidézve don Luisito Bianchi így írt a hetvenes évek elején: "Engem [munkatársaim] evangelizáltak, s ezért meggyőződésem, hogy az egyházamat nekik kell evangelizálniuk. Miközben meghallgatjuk őket, megismerjük valódi életüket,...