John O'Donohue - Anam Cara

A kozmosz végtelenségével és a természet csendes mélységével szemben az emberi arc a meghittség szimbólumaként ragyog. A teremtésen belül az egyéniségnek ebben a szimbólumában kerül az isteni természet önmagához legközelebb. Az emberi arc a teremtés szimbóluma. Minden személynek van egy belső arca is, amely mindig érzékelhető, de sosem látható. A szíved az életed belső arca. Az emberi (élet)út igyekszik ezt a belső arcot széppé tenni. Itt van mindaz, amit a szeretet összegyűjt benned. A szeretet nélkülözhetetlen az élethez. A szeretet önmagában képes felébreszteni benned az isteni természetet. Amikor növekszel a szeretetben, önmagadhoz térsz vissza... A szeretet a másoknak adott figyelemmel kezdődik, az önmagamról való nagyvonalú megfeledkezés cselekedetével. Ez az a szituáció, melyben növekszünk.

Ha a lélek egyszer felébred, elkezdődik a keresés, és már nem fordulhatsz vissza soha. Onnan kezdve fellobban benned egy különleges vágy, ami többé nem enged, valamiféle alacsonyrendű megelégedettséget vagy részleges beteljesülést. Ha megnyílik ez az ösvény, hihetetlen nagylelkűséget hozhatsz a földre és mások életébe. Néha könnyű kifelé nagylelkűnek lenni, és adni, adni, adni - de közben önmagad iránt szűkmarkúnak maradni. Ha nem tanulsz meg figyelni magadra, elveszted lelked egyensúlyát. Nagylelkűnek kell lenned magadhoz, hogy el tudd fogadni a szeretet, ami körülvesz téged.

(Részlet John O'Donohue: Anam Cara c. könyvéből)

Forrás (a teljes könyv részletekben!): https://swatura-anamcara.blogspot.com/2011/03/human-heart-is-never-completely-born.html