Zöldlámpa - "Me too"

A Sivatagi Krisztus-kolostor egy háborítatlan sivatagban található a Chama folyó mentén az új-mexikói Abiquiuban. Az odavezető húsz kilométeres földutat általában alámossa a víz, szóval autóval nem lehet odajutni. Thomas Merton imádta. Azt mondta, ez a kolostor olyan hely, ahol az ember "igazíthat a szemléletmódján". Egy könyvben olvastam róla, és azt gondoltam: Most pont erre van szükségem. Spirituális igazításra. Totál szét voltam esve fejben. Elvesztem a hirtelen sikerben, és gyötört a nem-érdemlem-meg komplexus, az immár tetőtlen egzisztenciámban nemcsak támpontot nem találtam, de fulladoztam is. Hogyan érdemelheti meg egy munkásosztálybeli gyerek a texasi Uveldale-ból ezt a pompát és elismerést? Nem tudtam, hogyan navigáljak a sikerem dekadenciájában, és pláne nem tudtam elhinni, hogy nyugodtan élvezhetem. Nem tudtam, kiben bízzam, magamat is beleértve. A könyvben a szerzetesek azt mondták: "Ha eljutsz hozzánk, csak csengess, mi befogadunk."

Egy jó barátom elvitt Hollywoodból addig a földútig, ott kitett, és legyalogoltam a húsz kilométert a kolostorig. Naplemente után értem oda, és meghúztam a csengőt. Egy Andre testvér nevű alacsony férfi fogadott kámzsás tunikában.

- Isten hozott, testvér, itt minden utazó megszállhat.

Megmosakodtam és elmentem a közös vacsorára, ahol felolvastak a Zsoltárok könyvéből, viszont minden más beszéd szigorúan tilos volt. Később Andre testvér egy kicsi, spártai helyiségbe vezetett, ahol volt egy matrac meg összecsukható tábori ágy, arra feküdtem le aludni.

Másnap azt mondtam Andre testvérnek:

- Beszélnem kell arról, mi zajlik az életemben meg a fejemben. Van valaki, kivel beszélhetnék ilyenekről?

- Igen, Christian testvérrel érdemes beszélni efféle dolgokról.

Találkoztam Christian testvérrel, és elmentünk egy hosszú sétára a sivatagba. Feltártam előtte a bűntudatomat, a fejemben zsibongó ocsmány, perverz gondolatokat.

- Amióta híres lettem, igyekeztem jó ember lenni, nem hazudni magamnak, tiszta szívvel és lélekkel élni, de mindenféle vágyak gyötörnek, tárgyiasítok másokat és magamat. Nem érzek kötődést a múltamhoz, és nem látok utat a jövőbe. Elvesztem. Nem érzem magamat.

Három és fél órán keresztül traktáltam Christian testvért a démonaimmal. Ostoroztam magam. Ő egy szót sem szólt. Egyet sem. Türelmesen meghallgatott, ahogy egymás mellett baktattunk a sivatagban.

A negyedik órára visszaértünk, és a kápolna bejárata mellett ültünk egy padon. Most már sírtam, de a gyónás végére értem. Csendben ültünk. Vártam Christian ítéletét. Semmi. Amikor már nem bírtam ezt a csendet, felnéztem. Christian testvér, aki egész idő alatt egyetlen szót sem szólt hozzám, a szemembe nézett, és szinte suttogva mondta:

- Én is.